Dr.Chujiro Hayashi
Dr. Hayashi egészen más természetű ember volt, mint Dr. Usui. Számára igen fontos volt a szervezettség. Ennek szellemében a Reikivel való gyógyítás és a Reiki továbbadásának megszervezése érdekében két klinikát alapított: egyet Kyotóban, egyet pedig Tokióban.Rendszeres megfigyelései során egyre bizonyosabb lett benne, hogy a Reiki energia a kezelések során mindig automatikusan oda áramlik, ahol arra a kezelt személynek szüksége van, ahol a betegség oka rejtőzik. Megfigyeléseit rendszerezte és rögzítette.
1935-ben Mrs. Takata, egy japán származású Amerikában élő asszony nagybetegen visszatért ősei földjére meghalni. A fiatalon megözvegyült asszony agydaganatban szenvedett, beteg szíve azonban lehetetlenné tette a műtéti beavatkozást. A kórház egyik alkalmazottja kapcsolatban állt a Reiki-klinikával. Javasolta Mrs. Takatának, hogy ott kezeltesse magát.
A Reiki kezelések nyomán szíve meggyógyult, agydaganata elmúlt. Mindez igen mély benyomást tett rá, és elhatározta, hogy ezt a gyógyító képességet ő is megszerzi. Dr. Hayashi azonban elutasította, mondván, hogy a Reiki csak a japánok részére való, ő pedig amerikai állampolgár.
Mrs. Takata azonban nem adta fel, felkereste Dr. Hayashit, és elmondta neki, milyen fontos számára a Reiki. Dr. Hayashi kérdésére, hogy mit lenne hajlandó érte feláldozni, azt felelte: mindent, ami a világi biztonságot jelenti, és hogy el van szánva arra, hogy annyi ideig maradjon Japánban, amennyi a Reiki elsajátításához szükséges. A válasz hallatán Dr. Hayashi tanítani kezdte Takata asszonyt.
Elérkezett az a pillanat, amikor Dr. Hayashi meggyőződött arról, hogy Mrs. Takata kiképzése befejeződött és hogy a Reikire Japánon kívül is szükség van. Mrs. Takata tehát visszament Hawaiira, hogy embereken segítsen, gyógyítson. Dr. Hayashi is Hawaiira utazott, sokat voltak együtt Mrs. Takatával.
1938-ban Dr. Hayashi Reiki-mesterré avatta Mrs. Takatát. Addig Dr. Hayashi volt az egyetlen, akinek módjában állt ezt a legmagasabb fokozatot továbbadni. Ezután azonban már Mrs. Takata számára is lehetővé vált a Reiki tanítása, továbbadása.
Dr. Hayashi hamarosan visszatért Japánba, ahol már érződött a háború szele. Számára Reiki-mesterként elképzelhetetlen volt, hogy a hadseregben szolgáljon. Hozzálátott hagyatéka elrendezéséhez.
Ezzel egyidőban Mrs. Takata nagyon eleven álmot látott: vissza kell térnie Japánba meglátogatni Dr. Hayashit. Dr. Hayashi tárt karokkal fogadta. Számára világos volt, hogy a háborút Japán elveszti, és az USA diadalmaskodik abban a térségben. Megbeszélték Mrs. Takata elkövetkező feladatait. Dr. Hayashi azt is megmondta neki, hogy hazatérte után hová menjen, mit csináljon, nehogy kémgyanússá váljon mint Japánból frissen hazatért japán származású személy.
Dr. Hayashi az összes Reiki-mester jelenlétében Mrs. Takatát nevezte ki utódjának. Elbúcsúzott tanítványaitól, majd elhagyta testét.
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |