Szeptember
Szeptember 1.
A szem, kéz, orr, fej, gyomor mind különbözőképpen néz ki, mindnek megvan a maga feladata, és mindnek különbözik a neve, funkciója. De mind egyetlen test érdekét szolgálják, azét, amelyikhez tartoznak. Nem keresztezik célját. A faluban is minden ember a falu testének egy-egy tagja. Tedd a dolgod zúgolódás nélkül, dolgozz teljes együttműködésben a többiekkel, mert a falu csak így lehet boldog és egészséges.
Szeptember 2.
A hétköznapi ember a földet szilárdnak, mozdulatlannak tartja. A költészetben a föld a stabilitás jelképe. Valójában a föld kétféleképpen is forog, mégpedig hihetetlenül gyorsan. Saját tengelye körül, melynek sebessége meghaladja az ezer mérföldet óránként, és a nap körül is kering, mégpedig elképesztő sebességgel. Mégsem vesszük észre ezeket a mozgásokat.
Isten is valóságos, mindig bennünk van, akárcsak minden lényben, minden létezőben, de épp úgy nem veszünk róla tudomást, mint a föld mozgásáról. Istenre - Előrelátása, Kegye, Fensége és Dicsősége bizonyítékaiból következtethetünk, ahogy a föld forgására is külső jelek utalnak; ha megfigyeljük az eget, a hold és a csillagok mozgása; valamint az évszakok, illetve a nappalok és éjszakák állandó váltakozása.
Szeptember 3.
A hőmérő a test hőmérsékletét méri, és megmutatja, hogy jól van-e, vagy beteg. Hasonlóképpen, a belső jellem jelzői a cselekedetek (karma). Ha megfigyeljük egy ember tetteit, motivációit és tettei következményeit, meghatározható, hogy vadállat vagy az isteniség megszemélyesítője-e.
Szeptember 4.
Ha a mag nem tökéletes, nem egészséges, hogyan tudna a fa gazdag termést hozni? Ha az idősebbek, a szülők nem mutatnak jó példát gyermekeknek, akik árnyékukban nőnek fel, hogyan tudna az ország fejlődni, és megszabadulni az aggodalomtól és félelemtől?
Szeptember 5.
A bölcsesség értékes drágaköve rejtőzik szívedben, amit fel kell kutatnod, hogy hasznodra lehessen. Az értelmet, intelligenciát felhasználhatod, hogy megtaláld. Kezdetben felfedezed, hogy terhet cipelsz magaddal, a testtudat, az ego terhét. A vágyak és kívánságok a meglazult sziklák, amiket félre kell gördíteni. Ekkor eljutsz a homok-ágyhoz a helyes gondolatokhoz, szavakhoz és cselekedetekhez. Ha ezt a réteget elérted, közel a siker. Ha minden nap a jók társaságában vagy, szíved épségben kibontakoztatja a tisztaságot. Különben, nehéz lesz elnyerned Isten Kegyét, vagy részesülni benne, mivel az edény foltos, piszkos. Ez olyan, mint a konyhában levő edények; ha gyakran használod őket, tiszták és fényesek, de amiket félreteszel, és csak alkalmanként használsz, erősen át kell súrolni, hogy fényes legyen.
Szeptember 6.
Mikor rózsát tartasz a kezedben, az örömöt az illata adja. Akik közel állnak hozzád, szintén élvezhetik az illatot. Hasonlóképpen, ha az erény és emberszeretet illata hatja át értelmed, elégedettséget és örömöt érzel, és akik körötted vannak, azok is osztoznak békédben és belső harmóniádban.
Szeptember 7.
A magokat nem a föld felszínére szórod, hanem elegendő mélységbe ülteted, hogy a gyökereknek megfelelő tartása legyen. De ne ásd túlságosan mélyre. Kövesd a középutat, ne feszítsd túl a hegedű húrját, de ne is tartsd túl lazán. Ugyanígy, a világgal ne kerülj túl szoros kapcsolatba, de ne is add föl.
Szeptember 8.
Ha a víztározót állandóan töltik, a benne lévő víz is állandó mozgásban van. Hasonlóképpen, ha céltalanul őgyelegsz, az elme is különféle helyeken bolyong. Ha a test folyton mozgásban van, az elme is mozog. Az elme ellenőrzés alatt tartásához alapvetően fontos a testet egyenesen tartani; és fontos, hogy csend vegye körül - akkor az elme, a gondolatok is becsületesek, egyenesek lesznek, és az elme elcsöndesedik. Ha nem tudod uralni a tested, hogyan tudnád uralni az elmédet?
Szeptember 9.
Ha a főzéshez edényt kérsz kölcsön, az a szabály, hogy megtisztítod, és sértetlenül adod vissza annak, akitől elkérted.
A Halhatatlan Lények, akik maguk vették magukra a szerepet - az élet kalandját - Istentől kapták kölcsön a szívüket. Mikor végül visszaadod, biztosítsd, hogy épp oly tiszta legyen, mint mikor adta. Ez a szabály, különben nem fogadja el.
Szeptember 10.
Lehet, hogy többféle fajtájú és színű tehén van a különböző földrészeken, de a tej, amit adnak, mindenütt ugyanazokat az összetevőket tartalmazza. Lehet, hogy különböző forrásból szereztél be aranyat, különböző ékszerészek alakították értékes ékszerekké, de az alapanyag értéke nem változott, arany marad mindig. Az élőlények a fajok széles skálájához tartoznak, de az élet szikrája bennük egy és ugyanaz. Isten a célja minden imának, akár templomban, akár mecsetben mondják, de az emberek kicsinyességükben nem ismerik fel az alapigazságot, és saját magukat szentként dicsérik, míg másokat lebecsülnek. Mindenki másról azt gondolják, hogy eltévedt.
Szeptember 11.
Az ember sokféle állat egyben. Benne van a sakál, az elefánt, a tigris és a bivaly. Ezeket az összetevőket ki kell vetnie magából. Ha a megértését meghaladó dolgokról haszontalan és szükségtelen vitákba bocsátkozik, birkának mutatja magát; ha eszméről eszmére ugrál, egyik eszményképtől a másikhoz pártol, egyik munkát felváltja egy másikkal, anélkül, hogy bármelyikbe is teljesen belemerülne, a majom természetét mutatja. Ha úgy éli végig az életét, hogy nem törődik a tisztességgel, becsülettel, a varjúhoz hasonlatos; ha pedig ördögi, gonosz utakat jár a megélhetésért, a sakálra hasonlít.
Minden állati jellemzőt, az állatiasság minden nyomát fel kell áldozni az elme oltárán.
Szeptember 12.
Habár meg vagy kötözve, nem vagy teljesen cselekvésképtelen. A tehén, ha kikötözik, körbe tud járni, és le tudja legelni azt a területet, ahova a kötél engedi. Ha mindent lelegelt az elérhető helyen, gazdája tán kicsit távolabb kötözi meg újra. Legelj szabadon, ameddig a kötél enged. De ne menj túl messze, nehogy a kötél megszoruljon a nyakadon.
Szeptember 13.
Ha a kutya talál egy száraz csontot, megrágja, és igen élvezetesnek találja. A nyers csont felsérti belül a kutya száját, és egy kis vérzést okoz. A kutya saját vérét ízleli meg, és élvezi, nem a száraz csontot. Azt hiszi, hogy az öröm forrása a csont, ezért rágja a száraz csontot, ha rátalál. A kutya nem képes elűzni az illúziót, hogy a régi, száraz csontnak csodálatos íze van. Sosem fogja megtudni, mi az igazság.
Mi emberek azonban, képesek vagyunk eloszlatni a tévedést, illúziót, és megtudhatjuk az igazat a dolgok felől. Baba figyelmeztet, hogy ne kövessük el azt a hibát, amit a kutya. Nincs az érzékek által elérhető semmilyen tárgy, ami állandó, tömény boldogságot lenne képes adni. Egyedül az örökké gyönyörű Úr díjazhat mindig elérhető Boldogsággal, Isten örök Igazságával. Isten az öröm örök forrása.
Szeptember 14.
Az emberek manapság sem a bölcsesség lámpásával, sem az önkontroll fékével nem rendelkeznek. Hogyan is tudnának végigmenni a Boldogság felé vezető úton anélkül, hogy maguknak vagy másoknak ártanának? Ahogy a biciklistának is szüksége van lámpásra és fékre egyaránt, az embernek is szüksége van bölcsességre és önuralomra, különben bizonyosan romba dől az esély, amit önmaga megóvására kapott.
Szeptember 15.
A nemi vágy elpusztította Rávanát, aki pedig igen tanult és gyakorlott volt, emellett nagy harcos, uralkodó, és hősies tulajdonságokkal bírt. A nemi vágy képes felülkerekedni minden jó tulajdonságon, és képes ezeket közömbösíteni; az embert a vadállat szintjére süllyesztve. A harag is e tulajdonság leszármazottja. Képes elragadni bölcsességed kincsét, és apró darabokra törni. A haragot általában a tűzhöz (anala) hasonlítják, ami szó szerint azt jelenti: nem elég. Egyre több és több üzemanyagra van szüksége, hogy kielégítse féktelen étvágyát.
Szeptember 16.
Az ember hat ellensége azért talál helyet az elmében, mert azt a taplalattnyi helyet sötétség és tudatlanság tölti be. E rossz szokások éjjeli állatok, mint a bagoly vagy a denevér, melyek nem viselik el a fényt. A sötétség nem száll el, ha megdobálod kővel. Nem tűni el, ha karddal kaszabolod, vagy pisztollyal lövöldözöl rá. Csak akkor pusztul el, ha meggyújtasz egy lámpást. A megvilágosodott Sankara ezt az egyszerű igazságot sokaknak megtanította, akik korábban nem ismerték e tényt, és eltévedtek sokféle céljuk üldözése közben, mivel látásukat elhomályosította a sötétség.
Szeptember 17.
Miközben cselekszel, a természet bizonyos törvényeit nem tudod áthágni. Ha kiveszed a kezed az alól, amit tartasz, leesik. Hasonlóképpen, ha megcsúszol, miközben a létrára mászol, leesel, függetlenül attól milyen társadalmi osztályba tartozol, és milyen vallású vagy. A törvény nem tesz különbséget. Minden cselekedet mögött ott van Isten, mint láthatatlan ösztönző; minden egyes apró dologban, amit használsz benne rejlik Isten, mint belső lényeg. Ezért mindig próbáld felemelni magad, azáltal, hogy jót teszel, a jót keresed, és elmédben mások jólétét forgatod.
Szeptember 18.
Minden egyes lépésedre válaszul, amivel közelebb kerülsz Istenhez, Isten tíz lépest tesz feléd. Nincs megállás e zarándoklatban. Ez egyetlen, folytonos utazás, ami éjjel-nappal tart. Völgyeken és sivatagokon, könnyeken és mosolyon, halálon és születésen, sírkövön és anyaméhen át. Ha az útnak vége, ha a cél megvan, az utazó úgy látja, hogy önmagától elindulva önmagához érkezett. Az út hosszú és magányos volt, de Isten - a vezető - mindig vele volt, benne, körötte és mögötte. Ő maga volt mindig Isteni. Sóvárgása az Istennel egyesülésre, a tenger hívása volt az óceánhoz. Az ember szeret, mivel maga a Szeretet. Dallamra és összhangra sóvárog, mert maga a dallam és harmónia. Örömet keres, mert ő maga az Öröm. Istenre szomjazik, mert Istenből épül fel, és nem is tud létezni nélküle.
Szeptember 19.
Volt egyszer egy jógi, akit megtámadott a gyomorhurut. Tanácsot kért a barátaitól és a többi lelki-keresőtől, akik köré gyűltek. Mit javasoltak? Egyikük azt mondta, tartson egy kis sót a szájában egy ideig, aztán nyelje le a sós levet. A jógi megfogadta a tanácsot, és ettől kezdve mindig tartott sót a szájában. Pár nap múlva egy cukorkaárus érkezett az ashramba, hogy a gyermekeknek adja. A jógi is szeretett volna egy kis édességet enni, de bármilyen édességet vett is a szájába, egyik sem volt elég édes. Végül a cukorkaárus azt mondta neki, hogy a baj a szájában van. Mossa ki alaposan, aztán gargarizáljon friss vízzel, és csak aztán kóstolja meg az édességet. Miután ezt megtette, a cukorka újra ízlett neki.
Ezzel a sok sós ízzel a nyelveden, ami sok születés alatt halmozódott fel, hogyan is tudnád felfedezni az Úr édességét?
Szeptember 20.
Az elégedettség mennyország. A bánat pokol. A harag ellenség. A nyugalom fegyverzet. Az együttérzés barát.
Szeptember 21.
Mikor az Egyetlen sokká vált, és természetként nyilvánult meg, ami az öt elemből tevődik össze, értéke ettől nem változott. Ha a rúpiát felváltják tíz tízpaisás érmére, értéke nem csökken. Tekint a természetre, mint Egyetemes Lélekre, ne mint az érzéki benyomások és vonzások sokféleségére. Bármerre fordítod a szemed, bármit hall a füled, bármit érintenek ujjaid, bármit ízlel a nyelved, bármit szagol az orrod, tekintsd Istennel feltöltöttnek. Ne hagyd, hogy a puszta hang, az édesség, stb. elbűvölje érzékeidet. Lásd meg mindenben az Istenii, és csak az fogadd el.
Szeptember 22.
Szeptember 23.
A világi dolgok iránti szomjat sosem lehet csillapítani. Ha megpróbálod eloltani, még erősebb lesz. A víz utáni szomjat sem lehet sós vízzel oltani. A sós víz a világ.
Az emberi vágyak határtalanok, vég nélküliek. Ezek miatt űzöd a délibábot a sivatagban, építesz kastélyt a fellegekbe, és ezek miatt leszel elégedetlen és nyomorult, ha engedsz nekik.
Inkább az Úrra szomjazz, és felfedezed magadban a Boldogság friss forrását. Az Úr Neve erőssé és kitartóvá tesz, mert édes és tápláló.
Szeptember 24.
A pohárban víz van, az alján egy kis cukorral. Belekóstolsz, és érzed, hogy a víz teljesen íztelen. Bolondság! Fogd az értelem kanalát, és keverd fel a vizet. Ăgy a cukor feloldódik, és eloszlik a pohárban. A víz édes lesz fönn is, lenn is, középen is. Egyetlen Igazság van. Az Isteni cukor a szívünk alján van. Szívünket világi vágyak vizével töltöttük fel. Keverd fel, és az Isteniség betölti az egészet. A világ és a szellemiség, lelkiség közt nincs különbség.
Szeptember 25.
Volt egyszer egy notórius tolvaj, akinek a börtönben szabaduló levelet adtak, amivel másnap elhagyhatta az épületet. Mondták, hogy pakolja össze minden holmiját, és készüljön az elszámolásra. A tolvaj azt felelte, hogy nem szükséges összeszednie a holmiját, mivel hamarosan visszatér.
Bár már jó időt eltöltött a börtönben, nem fogta föl, hogy nem kell visszatérnie. Mindig lopott tett, és mindig visszatért.
Az ember megszületik, haszontalan dolgokra fecsérli el az életét, újra megszületik, és megismétli az egész ciklust. Ez épp olyan, mint újra és újra lopni, és visszakerülni a börtönbe.
Szeptember 26.
A halál csak átjáró ebből az életből a következőbe. A régi ruha újra váltása, ahogy a Gíta mondja. Pár cinikus nevet ezen az összehasonlításon, és azt kérdi: Mi a helyzet az újszülöttek, a gyerekek, a fiatalok és a középkorúak halálával? Az ő testüket nem lehet elhasználtnak mondani. Nos, a ruha tán nem régi, de az anyag, amiből készült sokáig állt raktáron, s így az új ruhát hamar le kell cserélni. Vannak görbe gondolkozású emberek, akik elutasítják a korábbi életek lehetőségét, mivel nem tudják előhívni emlékeiket erről az időről. De ugyanezek az emberek az öt-tíz évvel ezelőtti ünnepek emlékeit sem tudják felidézni magukban, habár akkor nagyon is éltek. Ha megfeledkezünk egy eseményről, ami korábban történt, nem azt jelenti, hogy nem éltünk akkor; csak azt jelenti, hogy nem szenteltünk neki különösebb figyelmet; így nem volt különösebb ok, hogy bevésődjenek a memóriába.
Szeptember 27.
Minden ember valósága az Isteni Én, bármilyen eltérőek legyenek is fizikai megjelenésükben, elmebeli képességeikben. Mikor egy mécsessel a többit is meggyújtjuk, mind egyformán ragyog. A részleges fény eredete is az Egyetlen Legmagasabb-rendű Ragyogás.
Szeptember 28.
Isten úgy válaszol hívője hívására, ahogy az anya válaszol gyermekének, bármilyen elfoglalt is. Isten nem kérdi, a hívő milyen utat követ, milyen nyelven énekli Isten dicsőségét, egyedül az őszinteséget nézi, amivel hozzá fordul.
Szeptember 29.
Ha tudod, hogy tolvajok törtek be szomszédod házába, óvatossá válsz, és ellenőrzöl minden lakatot, retesz a házban, mielőtt nyugovóra térsz. De ha tudomásodra jut, hogy a halál elragadott valakit a szomszédban, nem vizsgálod meg magad, hogy felkészültél-e a találkozásra a halállal, ha érted jön. Miért olyan dolgokkal foglalod el magad, mint a házépítés, minél nagyobb bankszámla felhalmozása, küzdelem a szavazatokért?
Olyan dolgokkal foglald el magad, ami halhatatlanná tesz. Szolgáld legfontosabb érdekeidet, azáltal, hogy a világot szolgálod. Keresd saját valóságodat ezt teszi a bölcs ember.
Szeptember 30.
Ha arra vágysz, hogy beléphess Isten kastélyába, két zárt ajtót találsz a vágyat, hogy magadat dicsérd, és a vágyat, hogy másokat becsmérelj. Az ajtók irigységgel vannak elreteszelve, és az önzés, a testtudat, az egoizmus hatalmas lakatja akadályozza a bejutást. Ha komolyan be akarsz menni, a szeretet kulcsát kell kezedbe venned, hogy kinyisd a lakatot. Ezután eltávolíthatod a reteszt, és az ajtó kitárul. Az oktatásnak erre a nehéz eljárásra kell megtanítania téged. Sokféle tudomány terén részesülsz képzésben, de minden tudás koronája - kincses ládája - a belső tudatosság gyakorlata. A lélek megismerése - ha mesterévé lettél - minden tudomány kulcsa. Azt tanítja, hogy ha a lelkünket ismerjük, mindent tudunk. Feltárja nekünk, hogy az Egyetlen a sokban rejtőzik; és hogy a sok, valójában Egy.
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |